Merre jártam, mit csináltam, hol mit láttam.

The Backstage

The Backstage

Marie Claire Fashion Days 2017.

2017. november 20. - GáborTengerdi

Mint minden évben idén is immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a nagyszabású divatesemény a Marie Claire Fashion Days 2017., ahol a tervezők bemutatták a következő 2018-as szezonra készített tavasz/nyári kollekciójukat! 

Megszokott módon idén is egy nagyobb sztár áradat lepte el a pénteki VIP eseményt, ahol egy-egy ismert színész vagy közszereplő nyitotta meg az adott tervező bemutatóját. „Idén 9. alkalommal rendezzük meg a Marie Claire Fashion Dayst, jövőre jubilálunk. A rendezvény évről évre egyre nívósabb, és mindig tartogat meglepetéseket a már hagyománnyá vált események mellett. Péntek este az idei évben is a VIP szakmai nappal nyitottuk meg a háromnapos divatünnepet, amelyen hét sztár vezette fel a kifutón a legnagyobb magyar tervezők 2018-as tavaszi–nyári kollekcióit. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan kiemelt művészek is elfogadták a meghívásunkat, mint Mucsi Zoltán, aki fiatalos lendületét és humorát a kifutón is megmutatta. Köszönjük mindenkinek az extra pillanatokat, mindenkit sok szeretettel várunk hétvégén is a Marie Claire Fashion Daysre” – László Krisztina, a Marie Claire magazin főszerkesztője.

De a sornak itt még nem volt vége a VIP estét követően hét tervezőn túl szombaton és vasárnap további 21 magyar márka mutathatta be legújabb kollekcióját a nagyközönségnek. Továbbá a Romani és KATTI ZOOB márkák is egy exkluzív show keretei között mutatták be legújabb kollekcióikat.

Odett és a Nude by NUBU

Török-Illyés Orsolya és a Cukovy

Borbély Alexandra és a Elysian

Mucsi Zoltán és a Mode by Sandor Lakatos

Tenki Réka és a Nora Sarman

Jakabos Zsuzsanna és a Tomcsanyi

Weisz Fanni és a THEFOUR

 

A 3 napos rendezvény során mondhatni számtalan tervező mutathatta meg következő tavasz/nyári kollekcióját. Többek között GALLA, Émé, LBL, Richard Alexander, ezekről a bemutatókról itt láthattok pár képet. Mei Kawa, Awere by Printa, Tamara Toth, Virág Kerenyi 2018-as tavaszi kollekcióit ezen a linken leshetitek meg. Anna Daubner, Cako, Celeni, INQ Cocept is, mely gyűjteményeket itt találjátok. Továbbá az Enihorn, Monik, Non+ és a Zako is bemutatta magát, képek itt. Végezetül, de nem utolsó sorban Prieston by Noemi Nagy, Annaeva, 1975 Fashion, Zsigmond Dora menswear, a kollekciókat itt éritek el.

Romani

A 2018-as tavaszi/nyári, HEART kollekciót a búcsú atmoszférája ihlette. A búcsú egy olyan esemény, amely összekapcsolja és integrálja a roma és a magyar közösségeket – ez meghatározó szerepet kapott a bemutató hangulatát, amelynek koncepcióját és stylingját Lakatos Márk álmodott meg.

KATTI ZOOB

Kati legújabb, több szezont felölelő, prêt-à-porter kollekciója azt a stílusos könnyedséget sugározza, amely meghatározza a modern nő mindennapi ruhatárát.

A kör, amely végig kísér minket az egész kollekción és más-más hangulatot idéz meg. A kulcsszó a Metamorfózis, a teljes átalakulás, ez vonul végig az összes ruhadarabon.

Fotó: Gregus Máte, Nagy Attila 

NÖVESSZ BAJUSZT ÉS MENTS MEG EGY MANUST!

movember.pngIdén újra eljött a Movember Magyarországra. Ebben a hónapban mindenki bajusz növesztéssel hívja fel a prosztatarák megelőzésére és szűrésére a figyelmet! Összeszedtem 8 tényt, amit nem biztos, hogy tudtatok a Movember mozgalomról.

Mielőtt azonban még belevágnék a kis listába, elöljáróban annyit, hogy én is nekilendültem a mozgalomnak - igaz, nemcsak bajusszal, hanem teljes szakállal. De támogatom és buzdítok mindenkit, hogy növesszen, mivel BAJUSZ HÓNAP van! Ha pedig nevetségesen néztek ki bajusszal, mint ahogy én is, akkor egy szakállal is beállhattok a sorba! ;)

1. Az egész mozgalom Ausztráliából indult 2004-ben.

oej.jpg2. Mára már az egész világon működő mozgalommá nőtte ki magát.

Célja felhívni a figyelmet a prosztatarák megelőzésére, a szűrésre és a férfiak egészségének
megőrzésére.

3. Növessz egy bajuszt, hogy megments egy manust!

A Movember Hungary Egyesület hivatalos szlogenje így szól, ezzel próbálják felhívni a figyelmet a téma fontosságára. Az egyesülettel és a programokkal kapcsolatos minden információ megtalálható a mentsmanust.hu weboldalon.

4. Magyarországon a Movember mozgalom 2009-ben indult egy Mo-bulival, 2015-től hivatalosan is egyesület formájában működik. (Movember Hungary Egyesület)

5. Robert DeNiro életét is egy szűrővizsgálat mentette meg!

2003-ban szerencséjére korai stádiumban fedezték fel nála a prosztatarákot.

6. Hazánkban évente körülbelül 4500 férfinál diagnosztizálnak prosztatarákot, és közülük körülbelül 1500 férfi hal meg a megbetegedésben. 
Ezért is fontos, hogy komolyan vegyük a témát és járjunk el rendszeresen szűrésre. Leginkább az idősek betegségének szokták nevezni, ugyanis 80-85 éves korban a leggyakoribb, de 40 éves korban is kialakulhat.

7. Idén a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikája Alapítványának, az Antal Géza Alapítványnak történik az adománygyűjtés.

Egy körülbelül 8-9 millió forint értékű, MR fúziós, ultrahangvezérelt biopsziás készülék megvásárlásához. Ezért minden Szentkirályi márkájú 0.5 literes ásványvizes palackra felkerült a felhívás, amely a mentsmanust.hu oldalon is olvasható.

8. A Movember Hungary idén is számos programmal, bulikkal és rendezvényekkel vár mindenkit!

November végéig várjuk a szép bajszos képeket, és a legjobbakat meg is jelentetjük egy külön
cikkünkben!

Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe SS18

21765355_1026256417513716_1115391934761824643_n.jpg

Idén ismét megrendezésre került a Budapesti divathét, amely az előző évekhez hasonlóan közép európai tervezők kollekcióit is felsorakoztatta. Ezzel együtt a a hétvége csúcspontját pedig a Gombold Újra képezte, ahol fiatal tervezők mérettethették meg magukat és tehetségüket.

Mint minden évben idén is számos magyar és közép európai tervező mutatta be következő 2018. évre szánt tavasz/nyári kollekcióját.

Többek között Tomcsanyi, Kata Szegedi, Je Suis Belle, konsanszky, Nanushka, CAKÓ, Zsigmond Dora menswear, Central European Designers – Blackpearl by Sara Lončarić, We Are Not Sisters, Alma Vetlényi, Sonja Jocic, NUBU stb.

collage.jpg

A második napot pedig a megszokott módon a Gombold újra! Central Europe Final & Award Ceremony zárta, ahol megtudhattuk ki lett az idei győztes. A legjobb tervezőnek járó Design Visegrad! Díjat Piotr Popiolek vehette át, aki a Visegrad Group jóvoltából egy 10.000 eurós vállalkozásfejlesztő csomagot kapott, valamint részt vehet egy általa kiválasztott külföldi szakmai vásáron. Lévai Zsófia, pedig a Design Terminál díjazottja, a Nemzeti Kereskedőház jóvoltából egy nemzetközi szakvásáron mutatkozhat be, valamint szakmai konzultáción is részt vehet, hogy elindulhasson a nemzetközi piacralépés útján.

37bn5208.jpg

Számomra az egyik kedvenc tervező Zsigmond Dora menswear volt, aki egy kifejezetten laza férfi kollekcióval rukkolt elő a következő tavasz/nyári szezonra. A kollekciójáról itt nézhetitek meg a videót!

 

Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe - Gombold Újra 2017

21765355_1026256417513716_1115391934761824643_n.jpg

Hetedik alkalommal választották meg a régió legjobb tervezőit a Gombold újra! döntőjén az Iparművészeti Múzeumban

Idén is a Gombold újra! döntője zárta Közép-Európa legnagyobb divateseményét, a
Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe-ot. A legjobb magyar tervezőnek Lévai
Zsófiát választották, a nemzetközi tervezőnek járó Design Visegrad! Díjat pedig a Lengyelországból érkezett Piotr Popiolek kapta.

Az első „Gombold újra! Divat a magyar” pályázat és divatshow 2011 tavaszán a magyar EU-
elnökség kiemelt kulturális eseményeként rendezték meg. A nemzetközi zsűri a közel száz
pályázat beérkezése után több körben választotta ki azt a tizenöt döntőst, akik a Mercedes-
Benz Fashion Week Central Europe-on mutathatták be a smart fashion tematikájú
kollekcióikat. A legjobb tervezőnek járó Design Visegrad! Díjat Piotr Popiolek vehette át, aki a
Visegrad Group jóvoltából egy 10.000 eurós vállalkozásfejlesztő csomagot kap, valamint részt
vehet egy általa kiválasztott külföldi szakmai vásáron. Lévai Zsófia, a Design Terminál
díjazottja, a Nemzeti Kereskedőház jóvoltából egy nemzetközi szakvásáron mutatkozhat be,
valamint szakmai konzultáción is részt vehet, hogy elindulhasson a nemzetközi piacralépés
útján.

37bn5208.jpg
A Mercedes-Benz az egyetlen autóipari szereplő, mely kiemelten foglalkozik a divattal,
valamint globális stratégiájának részét képezi a divatszponzoráció. A csillagos márka 1995 óta
adja nevét divathetekhez; 22 évvel ezelőtt elsőként az ausztrál divathéten vett részt
névadóként, jelenleg pedig 40 ország 50 platformján lát el divatszponzorációs tevékenységet,
melynek keretében a hazai képviselet évek óta névadó szponzora a Mercedes-Benz Fashion
Week Central Europe-nak.
A Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Design Terminál harmadik éve tartó sikeres partnerségének
köszönhetően pedig idén több mint hatvan tervező olyan platformon mutatkozhatott be, mely
mára a nemzetközi divathetek naptárában is helyet kap. A 2017-ben már három napos esemény
kiegészítő programokkal is várta az érdeklődőket, a rendezvény pedig a CAFé Budapest Kortárs
Művészeti Fesztivál programsorozat része volt.


A rendezvény záróeseményének, a Gombold újra! Közép-Európa pályázat döntőjének
jegybevételével a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatták a szervezők.

Egy újabb Pók sztori

spider-man-homecoming-header.jpg

Július 6-án került a mozikba a Pókember sztori egyik újabb filmje a Pókember Hazatérés. Ezúttal nem egy eredettörténetet kapunk, ha elmegyünk a mozikba, hanem egy vicces, túlbuzgó fiatal Pókembert, aki az első nagy küldetését, csatáját vívja, ráadásul az egyik legöregebb nemezisével, a Keselyűvel (Michael Keaton).

Peter Parker (Tom Holland) videónaplóval dokumentált élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul. New Yorkban gimnazista és ráadásul a Bosszúállókkal is közeli kapcsolatba kerül. Bár ezt már az Amerika Kapitány: Polgárháborúban láthattuk, most viszont egy másik, sokkal testközelibb szemszögből is megismerjük.

Az amatőr videóknak hála elsősorban Parker lelkesedése miatt válik emlékezetessé és viccessé. A kamasz srác ámul Stark magán repülőgépén, a luxushotelen (ami nem csak egy szobából áll), de a legnagyobb meglepetés számára a Tony Stark (Robert Downey Jr.) által tervezett vadi új ruhája láttán ül ki az arcára. A már már sokak számára irritáló hiperaktív viselkedése remek humorforrást kölcsönöz a filmnek, bár az elején a kísérőjét, Happy Hogant (Jon Favreau) viszont kiborítja vele.

gh.jpg

Pókember - Hazatérés című film - Jon Favreau, Tom Holland és Robert Downey Jr.

Új szerelem a láthatáron!

A történet egyik fő csavarját az új szerelem alkotja, ami kicsit elgondolkodtatja a nézőt. Még a leglaikusabb is tudja, hogy a Pókember sztoriban ott van az a bizonyos Mary Jane Watson a szomszédban, azonban ő ezúttal kimaradt a történetből.

Lényegében egy egész jó kis film kerekedett ki, pár apróságot leszámítva. De ezt meghagyjuk nektek, hogy eldöntsétek, nektek mennyire tetszik.

Egy kis kedvcsináló gyanánt nézzétek meg az új mozi előzetesét:

Ajánljuk annak, aki:

  • szereti a könnyed, humoros, de akciódús filmeket
  • Pókember rajongó (bár a sztori láttán lehet kiakad)
  • nem egy eredetsztorit vár az új filmtől

Nem ajánljuk annak, aki:

  • nem igazán kedveli a Marvel filmeket
  • nem szereti a túlbuzgó fiatal mondhatni hiperaktív karaktereket

 

Képek forrása: machinimasboc.com, intercom

süti beállítások módosítása